Életem első égetett tésztás süteménye. Azt hiszem, a második próbálkozásnál lesz azért mit javítani, de ennek ellenére nem is lett olyan rossz – első próbának.
Mikor rákerestem a receptre, rábukkantam egy nagyon jó honlapra, ahol nagyon profi módon le van írva minden, plusz fotókkal illusztrálják a folyamatokat, ami sokat segít az olyan kezdő cukrászoknak, mint én. Már most találtam jópár olyan receptet, amit biztosan ki fogok próbálni!
Tehát!
Az eredeti recept itt olvasható. Érdemes megnézni, főleg a képek miatt.

Tészta
125g étolaj
125g víz
125g liszt
225g tojás (kikeverve)
só (egy nagyobb csipet)
cukor (én egy evőkanálnyit tettem bele, a kész tészta így pont elég édes lett nekem)

A vizet, az étolajat, a cukrot és a sót egy lábasban feltettem forrni, majd belekanalaztam a lisztet és elkezdtem kavargatni. Miután szépen összeállt (elvált az edény falától), levettem a tűzről és robotgéppel belekevertem a tojásokat. Első körben megijedtem, mert a tészta úgy nézett ki, mint a smarni, de némi keverés után szép, egynemű lett az egész, ahogyan a honlapon is írták. Ezután habzsákba tettem és sütőpapírral bélelt tepsibe kis halmocskákat nyomtam, majd előmelegített sütőbe tettem úgy, hogy a tepsi alá a hőelosztósba (az a „tepsi”, ami a rács nélkül befér a sütőbe) vizet tettem, hogy biztosítsam a páratartalmat. A halmocskákat szép aranysárgára sütöttem. Az első kör nagyon jól sikerült, de a másodikat kicsit hamarabb vettem ki, így egynéhány összeesett. Tanulság; nem szabad türelmetlennek lenni…

Krém
Itt most eltértem az eredeti recepttől, mert nem volt vaníliarudam. Főztem egy vaníliás-tejszínes pudingot és abba kevertem tejszínhabot. Így is finom volt. Legközelebb kipróbálom az eredetit a cukrászkrémmel.
A krémet habzsákba pakoltam és vékony cső segítségével megtöltöttem a fánkokat, amiket ezután egy jénai tálba tettem.

Csokiöntet
Mivel az eredetinél kevesebb fánkocskám lett, így kevesebb szószt csináltam.
120g étcsoki
150ml tejszín
2ek kakaópor

A csokit gőzfürdő felett megolvasztottam, belekevertem a kakaóport. Mikor felolvadt, hozzákevertem a tejszínt és nyakon öntöttem vele a megtöltött fánkokat.
A végeredmény közel sem lett tökéletes, de legalább nagyon finom :)